1.:Az életem dióhéjban

A Gettómilliomos előzetese<3

Már megint. Kezek értek az arcomhoz, miközben már majdnem futottam. Valaki még egyet igazított a ruhámon. A ruhám...szemet gyönyörködtetően lágy esésű, arany ruha...már ezért is megéri ezt a munkát végezni. A ruhák miatt. A hajamba még egy csatot tűztek, hogy megálljon. Valaki hajlakkot fújt rá. Ahogy lépkedtem, mellettem a sok sminkessel, ruhással és statisztával, megláttam a Vogue feliratot. Ekkor tudatosult bennem újra...egy fotózáson vagyok. A Vogue fotózásán. Franciaországban! Mindig is erről álmodtam, de 13 éves koromig legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valóra is válhat.
És most itt állok. A kamera engem vesz és csak annyi a dolgom, hogy mosolygok és pózolok. A világ legegyszerűbb munkája. Amikor a fotós azt mondja assez, mindenki elkezd pakolni és a fények is kialszanak. Én egy statiszta vezetésével visszatérek az öltözőmbe. El sem hiszem! Jövő héten én (én!) leszek a címlapon!
A repülőn vissza Magyarországra csak azon járt az eszem, hogy lehetek ilyen szerencsés. 6.-ban még azon törtem a fejem, mihez is kezdjek majd magammal...és most...most, 19 évesen világhírű modell lettem! Még nekem is furcsa kimondani azt, hogy világhírű. Nem szeretek így tekinteni magamra. Csak mint egy modellre, aki imádja a munkáját.
Amikor a repülő leszállt Ferihegyen(nekem örökre ferihegy marad, ha valaki feszegeti, akkor Liszt Ferihegy), megpróbáltam megbújni a tömegben hátha nem vesz észre senki. Ne érts félre, szeretem a rajongóimat, de nagyon fáradt voltam. Persze azért egy-két lesifotó biztos készül rólam. Azt sosem úszom meg.
Amikor hazaértem kicsi, pesti lakásomba, azon gondolkoztam, eddig mért nem raboltak még ki. Hiszen bárki meg tudja kérdezni a szomszéd nénit, hogy ki lakik itt. Persze, itt nem sokan ismernek, ígyhát itt nem is keres senki...
Lepakoltam a bőröndöm, lemostam a sminkem, átöltöztem pizsamára és ledőltem az ágyamra zenét hallgatni. Cazzette-Beam me up-ot hallgattam. Iszonyú jó szám. 'I think we're getting closer...don't stop now, off the ground...higher than a supernova...don't look down...don't look down...' Ezt hallgattam, aztán elaludtam...
***
Hál' Istennekm másnap vasárnap volt, így bármeddig aludhattam...már ameddig anya fel nem hívott.
-Halóó?-szóltam bele álmosan.
-Barbi? Felébresztettelek?
-Dehogy, anya-hazudtam.
-Oh, az jó, már azt hittem...hogy ment a fotózás?
-Remek volt, anya. De tudod, tegnap értem haza, meg az időeltolódás, meg minden...
-Jó, jó, értem én, menj csak aludni.
-Kösz, anya
-Nincs mit. Majd nézd meg, mit tweeteltem, jó?
-Oké, anya, szia.
-Szia, kicsim!
Komolyan mondom, anyám rosszabb, mint egy tini. Amióta felfedezte az internet világát, amit mellesleg én mutattam meg neki(bár ne tettem volna!) azóta erre van rákattanva...nem érdekli, ha senki sem retweettel neki vagy ha nincs egy követője sem, ő elvan a saját kis világában...ezért nem engedtem fel facebook-ra...még örülök, hogy itt nem zaklatja senki...miattam. És még mondja valaki, hogy nem törődöm a családom boldogságával!